A weboldal készítés árak az elmúlt 5-7 évben nagyjából azonos szinten mozogtak. Az elmúlt egy-két évben azonban már meglepően olcsón is találhatunk jelentkezőt, aki elkészítené nekünk üzletünk vagy vállalkozásunk weboldalát. Habár csábítónak tűnik, hogy olcsón letudjuk a weboldalunk kivitelezését, sajnos a gyakorlat azt mutatja, hogy sokan megbánják, és inkább elölről kezdik egy másik szakember megkeresésével – ezúttal körültekintőbben kiválasztva a vállalkozót. A weboldal készítés árak nagyban függenek az alkalmazott technológiától. A különböző technológiáknak megvannak az előnyei, és természetesen a hátrányai is.
Vegyük végig ezeket a módszereket, előnyeiket, hátrányaikat, illetve a várható költségeket.
Wix alapú weboldal készítés
Sok személy vállal weboldal készítést Wix alapú rendszeren. Sajnos az ügyfelek közül azonban viszonylag kevesen tudják, hogy ennek a rendszernek éppen az a lényege, hogy ne kelljen fejlesztői ismeretekkel rendelkezni, hogy valaki el tudjon készíteni rajta egy weboldalt.
A Wix weboldalak előnyei
A Wix előnyei közé tartozik, hogy nagyon gyorsan el tud készülni a weboldal. Ez annak köszönhető, hogy nagyon nagy mennyiségben tartalmaz a rendszer előre elkészített design sablonokat, amiket szinte alig kell módosítani.
A Wix weboldalak hátrányai
A hátrányai közé tartozik, hogy amennyiben egyedi funkciót szeretnénk integrálni, az nagyon nagy plusz feladattal jár, amennyiben egyáltalán lehetséges a kivitelezése. Szintén hátrányként említhető meg, hogy ők szolgáltatják a webtárhelyet, illetve nagy százalékban a domain-t is, ami jóval drágább, mint az átlagos domain regisztrátoroknál, illetve magas a rendszer éves költsége is. Ez 2024. januárjában havi 20 eurótól indul.
Wix weboldal készítés árak
A wix alapú weboldal készítés árak 40 000 és 80 000 Forint között alakulnak.
WordPress weboldal készítés Elementorral, vagy más pagebuilder bővítménnyel
A következő lehetséges platform, amellyel napjainkban nagyon sok weboldal készül, az a WordPress keretrendszerre való weboldal építés, azonban nem a hagyományos módon egyedi fejlesztéssel, hanem úgynevezett pagebuilder bővítmények használatával. Ezek közül a legismertebb az Elementor. Ez a módszer szintén hasonlít a Wix-hez, hasonló módon drag and drop módszerrel hozhatók létre a weboldalak.
A Pagebuilder-rel történő weboldal készítés előnyei
Az előnyök között mindenképp meg kell említeni, hogy a Wix-nél egy fokkal szélesebb körűek a fejlesztési lehetőségek, illetve keresőoptimalizáció szempontjából is talán egy picit erősebbek lehetnek ezek az oldalak, amennyiben megfelelő módon vannak összerakva.
A Pagebuilder-rel weboldal készítés hátrányai
Az utóbbi időben rengetegen kezdtek el Elementor alapú weboldal építéssel foglalkozni, azonban sajnos a gyakorlat azt mutatja, hogy habár képesek viszonylag jól kinéző weboldalakat létre hozni, ezek teljesítményükben, és különösképpen a keresőoptimalizációban nagyon nagy százalékban maradnak el az elvárható minőségtől. Ez sajnos azzal jár, hogy a weboldal nem lesz képes jó teljesítményt hozni a Google keresési rendszerben. Nem mellékesen (viszont ezzel összefüggően a fizetett hirdetési kampányok is hátrébb sorolódnak, drágábbak lesznek), illetve a lassú oldalbetöltés miatt általában magas a látogatók visszafordulási aránya.
A Pagebuilder-rel történő weboldal készítés árak
Szakembertől függően 100 000 és 220 000 Forint között elérhető ez a szolgáltatás.
WordPress fejlesztés – a klasszikus módszer
Az utolsó módszer – amelyet egyébként mi is preferálunk -, lényegében a klasszikus módszer, amely során a weboldal fejlesztő szakember a WordPress keretrendszerre egy teljesen egyedi kinézetű weboldalt hoz létre a legalapabb szinttől elkezdve kódolással, illetve egyedi funkciók fejlesztésével. Bővebb információ a WordPress weboldal készítésről
A WordPress fejlesztés előnyei
Szinte minden létező előny felsorolható, amennyiben a szakember a megfelelő tudással rendelkezik. A weboldalak a magas teljesítmény és kiváló kódolás miatt villám gyorsak lesznek, illetve a keresőoptimalizáció már az alapjaiban is segíteni fog a jó Google helyezés elérésében. További előny még, hogy a weboldal teljesen szabadon tovább fejleszthető akár a jövőben is. Továbbá megfelelő tartalmi SEO-val nagyon rövid időn belül nagyon jó helyezést tud elérni a Google organikus találatai között.
Egy gyakorlati példa a helyes weboldal felépítésre
A www.connectyou-callcenter.hu weboldal, amelyet mi készítettünk teljesen egyedi sablonra építve, a „callcenter szolgáltatás” kulcsszóra már az üzembe helyezést követő hetekben az 50-60 találati pozíciókban jelent meg teljesen organikusan (tehát nem fizetett hirdetések által)!
A WordPress fejlesztés hátrányai
Talán hátrányként említhető, hogy a cikkben felsorolt módszerek közül ennek a legmagasabb az ára. Az átlagos piaci árak 240 000 – 340 000 Forint között alakulnak. Amennyiben úgy döntesz, hogy kiváló minőségű weboldalt szeretnél, amely vállalkozásod alappillére lehet a növekedésben, kattints ide, hogy meglátogasd kifejezetten erről szóló aloldalunkat, ahol akár egy árajánlatot is kérhetsz!